Daisuke unottan meredt ki az ablakon. Kint változatlanul esett a hó, egy cseppet sem törődve azzal, hogy már így is 10 centis hótakaró fedte be az egész várost.

A diákok közömbösen hallgatták tanárukat, imákat mormolva az éghez, hogy gyorsan legyen vége a tanórának.

Daisuke félve gondolt bele, hogy édesanyja, Karácsony ide vagy oda, még így is beiktatott neki, egy az ünnepi eszmékhez nem igazán illő lopást.

„Legalább az ünnepek alatt lehetne egy kis szabadidőm!”- gondolta megkeseredetten.

Gondolatmenetének az életmentő csengő vettet véget, amely a gyerekek felé az ideiglenes szabadság hírét vitte. Daisuke némán baktatott kifele az iskolából, továbbra is az előtte lévő eseményeken töprengve, amikor hirtelen szembejött vele az egyik osztálytársa. Legalábbis, ő arra következetett, habár a tetőtől talpig havas egyénről nem lehetett biztos személyazonossá-got mondani. Az Anonymus elviharzott mellette: „Meneküljetek az életetekért!” – kiáltással. Daisuke-nak haloványan elkezdett derengeni, pár fiú, beígérte, hogy miután vége a tanításnak, mindenkit, akit látnak, megfürdetnek a hóban (tisztelet a kivételnek és persze a tanároknak). Hősünk gyorsan megállapította, hogy egyazon kommandós technikát kell végrehajtania a kijutásért, mint a múzeumokból, a menekülés érdekében. Sarkon fordult és elindult az iskola túloldalán található termekbe, remélvén ott, az egyik földszinti ablakon kijut. Mikor odaért, megállt a terem ajtaja előtt, majd benyitott. A terep tiszta volt, így nem volt más hátra, mint megnézni, az ablak helyzetét.

„Tökéletes!”- örült, miközben különböző módokon gratulált magának gondolatban. Fél lábbal fellépet az ablakpárkányra.

- Daisuke?- csendült egy hang mögötte.

Az említettnek, ijedtében lecsúszott a lába támaszáról, ennek következtében elvesztette az egyensúlyát és lefordult.

„Nem ismerlek!”- méltatlankodott egy hang a fejében.-„Ilyen bénán csak egy kezdő esik el!”

„Kösz, Dark! De tényleg!”- dörmögte magában, majd felnézett a megszólítóra.

- Hiwatari?!- nyögte, döbbenten.- Úgy értem,…te mit keresel itt?

Daisuke:„Remek! Ha eddig nem gondolta azt rólam, hogy olyan vagyok, mint Dark, hogy mindig kiszökjek valahonnan, akkor most már tuti!”

Dark: „Mit mondtál?!”

- Nos, ami azt illeti, próbáltam egy kerülőutat találni. Odakint kezdenek elfajulni a dolgok.

- Én szintúgy!

Daisuke örömmel konstatálta, hogy nem csak ő próbálkozott meg a kevésbé csöpögős útvonal meglelésével.

- Ezek szerint nem vagyok egyedül!- mosolyodott el Hiwatari.

Daisuke felkecmergett a padlóról, bólogatva egyetértett a fiúval.

- Na! Akkor megpróbálkozunk a kijutással?- intett a háta mögé.

Hiwatari az órájára nézett:

-Ideje lenne…

Daisuke ismét felrakta a lábát az ablakpárkányra.

Dark: Ki hitte volna, hogy egyszer Hiwatari nem fog akadályozni minket, hogy kijussunk valahonnan!- hallatszott a fejében.

Miután mindketten sikeresen és szárazon!, kijutottak az iskola területéről, némán baktattak haza fele.

- Izgalmas éjszakánk lesz!- jelentette ki hirtelen Hiwatari.

- Mi…?!- kérdezte döbbenten Daisuke, de nem kapott választ, a fiú már sarkon fordult és már el is tűnt a szeme elől.

A gondolat nem volt túl bátorító, Hiwatari sosem szokta megkönnyíteni a helyzetet és tudta, hogy ez most sem lesz másként.