Daisuke belépett házba, miközben lesöpörte cipőjéről a havat. Fáradtan támolygott be a nappaliba, majd a látványtól felnyögött.

Édesanyja hevesen próbált ráerőltetni egy ruhaforma valamit, szenvedő alanyára, aki… Daisuke volt.

- Wiz?!- kiáltott fel megrökönyödve.

- Daisuki!- hüppögte.

Majd nem törődve, a visszarántó kezekkel, felvette szokásos alakját (minek hála kifért a ruhából) és a gazdájához menekült.

- Gyere vissza Wiz! Még nem fejeztem be!- méltatlankodott Emiko.

- Anya, Wiz nem próbababa!- kelt kedvence védelmére.

- Akkor segítesz nekem, te?- kérdezte mosolyogva.

Daisuke megnézte a szóban forgó ruhadarabot. Színileg a hetvenes évekhez lehetett sorolni, a fazonra még csak tippje sem volt. Dilemma előtt állt. Ha önző akarna lenni, akkor csak felsorol pár érvet, hogy jelen pillanatban épp nem ér rá, mint pl.: Fel kell készülnie estére (már rég elő van készítve minden), leckét kell írnia (lassan itt a téli szünet, ilyenkor órára nem igazán kell készülni, a vagonnyi leckét úgy is szünetre kapják) és stb. Más felől. Wiz a barátja és nem hagyhatja cserben.

- Itt a nadrágja is Dai-chan!- mutatott fel egy újabb „ruhát”, Emiko.

Ez meggyőzte Daisuke-t.

- Csak egy kis ruhapróba Wiz! Túléled!- bátorította kedvencét.

Az említett kapálózva ellenállt, mind hiába. Daisuke bűntudatában inkább felmenekült a szobájába. Mélyen együtt érzett vele, de tudta magáról, hogy nem élte volna túl, ha fel kell vennie azt a borzalmat. Majd kárpótolja Wiz-t. Valahogy… biztos.

- Dai-chan! Harada-san keres telefonon!- hallatszott a szólítás.

-Melyik?!- kérdezett vissza, miközben megiramodott lefelé.

Út közben felakadt a kilincsen, megbotlott a szőnyegben, neki ment az állólámpának. A lámpát az anyja rakta oda, mondván jól mutat. Daisuke-nak nem ez volt a véleménye. Ad egy: túl csicsás. Ad kettő: ha már az anyjának annyira tetszik, akkor miért az emeletre rakja, ahol senki sem látja?! Ad három: útban van. Valahányszor kilép a szobából, nekimegy. Ráadásul, az átkozott még kényszeríti rá, hogy leálljon vele keringőzni. Most sem volt másként, de mivel dolga akadt, méghozzá sürgős!, gyorsan véget vetett a félreérthető helyzetnek. Röviden: arrébb rakta a rakoncátlan berendezési tárgyat, nem mondhatni, hogy túl sportszerűen.

Dark:” Egy rinocérosz is kisebb felfordulást okoz, mint te!”- hallatszott a szívózás.

- Riku Harada keres!- jött anyja megkésett válasza.

Dark:” Riku?!”- élénkült fel.

Daisuke végre oda ért és kikapta a telefont Emiko kezéből.

- Szia, Riku!- lihegte.

- Szia! Na szóval, az ügyben kerestelek, hogy nem akarsz-e eljönni velem moziba?

A kérdés hallatán majdnem kiesett a kérdezett kezéből a telefon. Őt hívták moziba?

- Ööö… persze? Mikor?

- Ma este.

Az örömmámor eddig tartott. Miszerint: neki és Darknak pontban 20.00-kor jelenése van a múzeumban.

Riku zavartalanul folytatta:

- Hála a nagy hajcihőnek, amit Dark miatt csapnak, mindenki azt fogja nézni, hogy fűbe harap-e vagy nem. A mozi valószínűleg teljesen üres lesz.- közölte a lány vidáman.

A gondolatmenet helyes volt és hibátlan (ezt el kell ismerni).

- És te nem vagy kíváncsi rá?- próbálkozott finoman Daisuke.

- Én?!- a fiúnak, vagy fél méterre el kellett tartania magától a telefont, hogy ne süketüljön meg.- Nem! Engem az a perverz nem érdekel!

Daisuke kétségbe esetten kutatott a fejében valami megoldás után, Dark hallhatóan a szívére vette a megjegyzést:

”Mit vétettem?!”- szipogta.

- Tudod…- kezdet bele (mindent erre a lapra tett fel)-… az anyám meg akarja nézni Darkot.

- Az anyád?- jött a diszkréten megdöbbent visszakérdezés.

- Igen, tudod, fogadtak a nagyapámmal, hogy Dark egy csaló, nagyképű szépfiú és ezután akar utána járni.- jött a hazugság.

Mellette anyja egyre érdeklődőbb képet vágott, a társalgás kezdete óta, most viszont megrökönyödöttet.

- Tudod mit?! Segítek neki a döntésben!

Ez volt az a válasz, amire nem számított. Erre mondják azt, hogy: „Csömörből vödörbe”.

- Rendben.- rebegte bele a kagylóba, majd elköszönt és letette.

„Csaló, nagyképű szépfiú?!”- kérdezte felháborodottan a fejében Dark.

Daisuke: „Életem megnyomorítója, álmaim összetörője legalább ez a kis örömöm had legyen!”- sziszegte magában. Ez a húzás nem úgy sült el, ahogy tervezte, de legalább kicsiny bosszút aratott az anyján és persze Darkon!- „Ez a nap egyre jobb és jobb lesz!”- dünnyögte.

 Folyt. köv.