7.

Az ágyamban feküdtem, mikor valaki kopogott.

-         Ki az? – kérdeztem, közben az weckerre néztem, ami az ágyam melletti kis szekrényen volt. 11 óra 28 perc volt.

-         Aki vagyok. -* De jó. Pont ő hiányzik most nekem. Egy kiadós veszekedés.*

-         Gyere be.

Az ajtó kinyílt, és Aki bejött. Ő is pizsamában volt. Egy tálcát tartott a kezében, rajta 2 tál jó meleg csirkelevessel.

-         Tán te is megfáztál? 

-         Á, ne is mondd. Tegnap este mire észbe kaptam, már a 100. zsepit fogtam a kezemben. Atsunori mondta, hogy maradjak itthon, és majd ő betelefonál a dirinek meg minden. De most elment, mert van valami elintézni valója, és azt üzente, hogy ezt együk meg. Gondoltam csak jobb lenne együtt megenni, mintsem egyedül.

*Mi ütött ebbe az Akiba? Hogy lett egyszerre ilyen kedves? Ezt muszáj megkérdeznem tőle…mondjuk, nem mintha bánnám..*

-         Aki…ne haragudj, hogy megkérdezem, de…hogy hogy, ilyen kedves lettél most? – kérdeztem, miközben Aki a jó meleg csirkelevest odaadta nekem.

-           Nem tetszik? Jó, felőlem csinálhatjuk tovább ezt a kutya-macska játékot is.

-         Nem, nem azért mondtam…ne haragudj…csak…jólesik, hogy már nem csak veszekedni akarsz velem.

-         Jó, akkor ejtsük ezt a témát. – és leült az ágyam szélére.

-         Oké. – pár percig csak némán ettük a levesünket, mikor eszembe jutott valami.

-         Aki, mit kerestetek Yuzukival az ebédlőajtónál?

-         Hangokat hallottunk és lementünk megnézni, hogy mi az.

-         Jaaa…értem…

-         És te mit kerestél ott? –mondta, miközben kivette az üres tálat a kezemből, és az ő tányérjával együtt a szekrényemre rakta a tálcát.

-         Hogy mit kerestem ott? Hát… - ekkor jutott eszembe a cica, amit tegnap találtam, és a fekhelyére néztem le. Ott nem volt semmi, sőt, még a fiókom is be volt csukva. * Lehet, hogy álmodtam az egészet?*

-         Hát mi? – sürgette a választ Aki, miközben furcsán nézett rám, hogy miért nézek lefelé.

-         Hát…a tejet. Tudod szomjas voltam, és jólesett volna egy kis tej.

-         Értem. Máskor szólj előre. – Szólt rám.

-         Rendben. – majd elkezdtem köhögni, mint egy őrült.

-         Jól vagy Miyuki? Nyelj nagyokat.

* LEDÖBBENÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS*

Akira dőltem, ő elkapott és átölelt. Azt tettem, amit ő mondott, és máris nem kellett köhögnöm.

-         Most mondtad…először… ki a… nevem. –mondtam a vállának dőlve. – ez volt a ledöbbenés oka. Mindig csak kis védencnek hívott, de Miyukinak soha.

Hallottam, hogy ő lágyan nevet. Fogadok, hogy nem is gondolkodott még el ezen.

-         jobban vagy most már? – megfogta a vállam, és maga elé húzott, hogy megnézzen, jobban vagyok e már.

-         Igen…jobban. – belenéztem abba a gyönyörű kék szemeibe, amit most vidámság töltött el. Örült, hogy vele vagyok. Ő a kezét a homlokomra tette.

-         Te lázas vagy.

-         Nem is. – tényleg nem éreztem magamon, hogy lázas lettem volna. De én is rátettem a kezem az ő homlokára.

-         Te is lázas vagy. Maradj itt, én elmegyek egy lázmérőért és egy csillapítóért.

Épp keltem fel az ágyamból, és indultam  az ajtó felé, mikor Aki megfogta a kezem, és az ölébe húzott. Ott ültem, Aki ölébe, és néztünk egymás szemébe. Egyre közelebb hajoltunk egymáshoz…és…megcsókolt. Lágyan, lassan mintha felfedezne belülről engem. * Ááá, olyan jó…úgy ver a szívem. Sosem voltam még ilyen boldog, mint most. Még most betegen is olyan jó.* Hosszú pecekig csókolóztunk, majd elengedtük egymást, és csak néztünk egymás szemébe. Én felkeltem, és elindultam az ajtó felé. Az ajtóban odaszóltam neki.

-          Elmegyek, hozok lázmérőt és lázcsillapítót. – majd becsuktam az ajtót. Elmentem értük. A gyógyszeres szekrényben voltak, ami a lépcső mellett volt, rögtön.

Mikor visszamentem a szobába, sötétség fogadott. Függönyök összehúzva mindenhol. Semmit sem láttam. Valaki elkezd csikizni. Én felsikítok, és elkezdek nevetni. Utálom, ha csikiznek. Majd megbotlok valamiben, és a hátamra esem, rám egy másik test esik. Ő fölém hajol, és megcsókol. *Olyan jól csókol. * Rájöttem, már rég, hogy Aki az.

-         Járj velem. – ezt gyengéden súgta a fülembe. Tisztára libabőrös lettem tőle.

-         Tessék?

-         Akarsz járni velem? – kérdezte, és meg csókolta a kulcscsontomat.

-         Én…hát…igen. – a végén már olyan boldog voltam, hogy megöleltem Akit, és elkezdtünk az ajtó felé gurulni. Mindketten nevettünk.

Ekkor hangokat hallottunk meg. Méghozzá a fiúk hangjait. Jobban mondva Yuzuki és Atsunori hangját. Gyorsan szétrebbentünk Akival, és elkezdtünk rendet rakni.

-         Szerinted szóljunk nekik a dologról? – kérdezte tőlem Aki. Mármint ezt a járásra értette.

-         Szerintem, nem lenne jó ötlet. –ráztam a fejem. – Félő, hogy elpletykálják, és akkor az egész iskola ettől lenne hangos, ráadásul nem hinném, hogy örülnének is neki.

-         Rendben. Ahogy te akarod. –Megölelt hátulról és megcsókolta az arcomat.

-         Akkor megyünk? Bontakoztam ki az öleléséből, és invitáltam ki az ajtó felé.

-         Oké.

Kiléptünk az ajtón…természetesen lovagiasan maga elé engedett Aki.

- Helló!- köszönt nekik Aki.

- Hát te meg? Mit kerestél az ő szobájában?- kérdezte Yuzuki kíváncsian,  fejével felém intve. Ez egyáltalán nem tetszett! *NEVEM IS VAN HAVER!* Akartam ráordítani, de nem szerettem volna kiabálni Aki előtt, így nyeltem egy nagyot…

- Öhm…semmit…csak – komorította el hangját, nehogy rájöjjenek a hazugságra – én csak.. az ebédjét kellett felhoznom! De nem érdekel… megyek és az ágyamba fekszem!

- Miért? Eddig tán nem ott feküdtél?- kérdezte röhögve Atsunori…*Ha tudnád hogy mennyire nem!* gondoltam magamban…egy kis mosolyt is megeresztettem…

- Te meg mit mosolyogsz?- Kérdezte Yuzuki

- Semmit…- mondtam, majd elfordultam, és visszamentem a szobámba…*a fene! *- csaptam be az ajtót, majd a cicához mentem, és beültem az ágyamba… magamra húztam a takarót, úgy simogattam selymes bundáját.

*Mégse kellett volna így meghunyászkodnom előtte!*de ez már késő gondolat volt… lehet, hogy jót röhögtek rajtam.

- Ki kell találnom valamit, cicuskám…- mondtam, miközben a doromboló kiscicát simogattam…- Igen!- kiáltottam fel, majd a kiscicát a helyére tettem, magamra vettem egy melegítő sötétkék gatyát, ami jól állt, hozzá egy mosolygó smile-s pólót… nem néztem ki benne valami étvágygerjesztően,  de beteg voltam… magamhoz vettem pár papírzsepit, majd kiléptem papucsban az ajtón.

Magam mögött bezártam a szobám, majd a fiúk szobája felé indultam, mikor hirtelen Samonnal találtam magam szemben…

- Hello!- köszöntem neki, amit viszonzott.

- Hello!- mosolyogta- Figyi! Nem láttál egy kb. akkora lányt mint te, vállígérő barnás-szőke hullámos hajjal?- kérdezte kicsit aggódva..

- Nem… Kellett volna?- kérdeztem vissza kicsit gorombán –Miért? Ki ő?- kérdeztem és próbáltam jóvátenni előbbi figyelmetlenségemet… persze ez nem könnyű, ha épp ellentámadást indítasz egy adag fiú ellen, akit mellesleg szeretsz, de utálod…

- Senki… nem lényeg!- mondta, és próbálta leplezni magát.

- Áh! Már barátnőd is van?- kérdeztem kacsintva…

- Hát igen… Már úgy is tudod!- mondta, és ő is megeresztett egy beteges, csintalan mosolyt… látszott, hogy aggódik.

- Ha  látom, azonnal megkereslek!- mosolyogtam - de most van egy kis dolgom… Úgyhogy megyek! Szia!

- Szia! És kösz!- mosolygott, miközben ő is indult tovább, hogy megkeresse titokzatos barátnőjét.

A fiúk szobájához érve bekopogtam.. Habár fölösleges volt…be is törhettem volna…

Yuzuki nyitott ajtót… lenézően rám pillantott., majd mielőtt mondhattam volna valamit becsukta maga mögött az ajtót. Megfogta a karomat határozottan, és elkezdett húzni a folyosón. Én kitéptem a karom a kezéből, és mérgesen ránéztem.

- Te mit akarsz?- kérdeztem felháborodva.

- Semmit! Gyere! –mondta, majd ismét elkezdett húzni a folyosón. Ismét kihúztam a kezem a markából, majd képen csaptam..

- Hm…- mosolyodott el… Valamit akart… ezt kilehetett olvasni tekintetéből… nekem biztos nem lesz jó… de neki annál inkább…

Megállt előttem, nem törődve a piros kéz alakú nyommal, ami az arcán volt, és azt mondta kedves hangon…

- Gyere le kérlek velem a társalgóba.

- Így már mindjárt más!- néztem rá továbbra is mérgesen… persze ez feljebb lendítette… csodás! Képes ő is a kedvességre!- De minek menjek le?

- Csak! Majd meglátod!

- Rendben…- mondtam.

Előttem ment… nem akartam a hátam mögött tudni… leérve a társalgóba, előttem lépett be, majd hirtelen megtorpant…

 Hóna alatt bekukucskáltam…

Samon épp bent csókolózott állva azzal a lánnyal akire a személyleírása illik.

Felkapta fehér üstökét, és tágra nyílt szemmel nézett ránk… majd a lányt kézen ragadta finoman, nem úgy mint Yuzuki, és kivezette… Kifelé menet rám egy dühös pillantást vetett… Valószínűleg azt hitte, hogy én árultam be Yuzukinak… Pedig ez nem volt igaz…

Miután eltűntek a szemünk elől Yuzuki megrázta a fejét, és döbbent pillantása átváltott kedves, és sokat sejtő mosolygássá…

Bement, és megállt az egyik kanapé mellett… majd leült a fotelba… így én a lehető legtávolabbra ültem le… Kihúztam magam alól egy párnát, és a kanapé másik végébe dobtam… nem akartam kedves lenni…Yuzuki felállt, és becsukta az ajtót, majd vissza ült…

- Miért kellett idejönnöm?- kérdeztem megvetően… Yuzuki felállt, és mellém ült… én kihúzódtam a kanapé legszélére de ő jött utánam…

- Mi van? – kérdeztem.

- Semmi…- mondta, majd fél lábbal feltérdelt a kanapéra…

- Úgy fel tudsz csigázni, ha mérges vagy!- mondta sokat sejtő pillantással…*Erre most mit válaszoljak?* kérdeztem magamtól.. cseppet sem akartam felcsigázni!

- Miyuki!- mondta, majd rám hajolt, és megcsókolt, miközben kezével benyúlt a pólóm alá.. A kanapéhoz szorított, így nem tudtam eltolni magamtól… a keze egyre feljebb csúszott… már majdnem elérte csupasz mellemet (ugyan is nem vettem fel melltartót) mikor térdemet a lába közé húztam nagy erővel…

Felnyögött, és megharapta a nyelvem!

- A fene!- nyögtem fel fájdalmamba…

- Te büdös Kurva!- mondta, majd felállt, fogva féltve őrzött porcikáját, és kiviharzott a szobából… *Hát most szívott! Aú! A nyelvem!* gondoltam, majd felálltam, és elindultam felfele… most már  két leordítással tartozom Yuzukinak.

*Hogy lehet az, hogy csak a szexre kellek neki?*Kérdeztem magamtól, majd eszembe jutott Aki…  elmosolyodtam…