8.

A szobámba sötétség honolt… nem csoda, hisz este volt. A függöny is be volt húzva… gyertyáimat az asztalra tettem. Épp fürdeni voltam… cicás pizsamámat vettem fel… halványrózsaszín volt, és a rövidnadrág szegélye felül fehér.

Becsuktam az ajtót, és be is zártam… nem akartam, hogy bárki bejöjjön, míg alszom… főleg Yuzuki nem…

Az ágyamba feküdtem… nyújtóztam egy nagyot…hirtelen nadrág súrolódást halottam a sötétben… a lámpához kaptam volna, hogy feloltsam, de a betolakodó már rajtam is volt…

Kötéllel az ágyhoz kötözött, ezt nem tudtam megakadályozni… súlyával teljesen elnyomott… majd erőszakosan megcsókolt… Köptem egyet a sötétbe, csak úgy találomra…

- Áhh!- kiáltott fel Yuzuki…ugyanis neki van ilyen hangja…

- Yuzuki! Te szemét!- mondtam minden dühömet beleadva.

Kárörvendően nevetett, majd ismét megcsókolt..

- Mondtam már, de imádom, ha mérges vagy!

- Menny ki rögtön a szobámból! De előtte oldozz el!- mondtam mérgesen… erre megint csak nevetés volt a válasz.

- Nem Miyuki! Ma éjjel az enyém leszel!- mondta, és egyik keze a mellem felé, másik pedig a derekam körül indult el…

*Nem hiszem el…Ezt tényleg nem hiszem el. Miért én? Miért pont én? Hiszen nemrég még azzal a nagymellű csajjal akart randevúzni.*

-         Yuzuki, engedj el! Hallod, amit mondok? – kérdeztem, szinte ordítva tőle.

Yuzuki közben lecsúszott a hasamhoz, feltolta a pizsama felsőmet, és a köldököm környékét kezdte el csókolgatni.

-         Miért engednélek el, mikor most csak az enyém vagy.

-         Yuzuki kérlek szépen engedj el. – ezt már könnyes szemekkel súgtam neki.

-         Légy jó kislány…ne félj, nem fog fájni – majd felcsúszott az arcomhoz és egy csókot lehelt a számba. Erre én a nyelvébe haraptam, törlesztve neki az előző kanapés esetet. Ő hangosan felszisszent és elhúzódott tőlem.

-         Te kis… - mondta, de nem bírta befejezni, mert benyitottak hozzánk. Atsunori volt az, az én életmentő bácsikám.

-         Engedd el, de azonnal. – Oda ment Yuzukihoz, és arcon ütötte. Ő mint egy holtkóros, összeesett erre az egy ütésre. Atsunori közben odajött hozzám, és kioldozott. Gondolom milyen szép látvány lehettem, amint a pizsama felcsúszott, és kilátszott a hasam.

-         Jól vagy? – kérdezte Atsunori.

-         Fogjuk rá. – mondtam könnyes szemekkel, szipogva neki.

-         Jól van, nyugodj meg. – és megsimogatta a vállam. Felkelt az ágyamról és odament Yuzukihoz, aki épp az elájulás mély óráiban volt.

-         A fene. Már megint elkezdte. – állapította mag Atsunori amint lehajolt Yuzukihoz, és jobban megnézte.

-         Mit kezdett el megint?

-         A drogozást. Ezért akart téged leteperni, mert belőtte magát. Pedig azt mondta, hogy abbahagyta.

Nem hittem a fülemnek. Azt tudtam, hogy régebben drogozott, de azt nem hittem volna, hogy visszaszokik.

-         Azt hiszem az lenne a legjobb, ha most egy időre bevinnénk egy elvonókúrára. – A bácsikám állításával egyetértettem.

-         Sajnálom Miyuki, hogy ezt tette veled. Azt hiszem az lenne a legjobb megoldás, ha egy külön lakásban élnél. Majd én szerzek neked…

-         NE!…Nem kell. Nem haragszom Yuzukira, inkább…sajnálom egy picit őt.

-         Értem. Ez esetben még megengedem, hogy itt maradj. – ezt már mosolyogva mondta nekem, viccnek szánva.

-         Akkor ő most elvonó klinikán lesz? – kérdeztem kedvenc (és egyetlen bácsikámtól).

-         Igen. Ha itt szeretne még lakni, akkor bekell feküdnie. Na, jobb lesz elvinnem a klinikára. Jó éjszakát Miyuki. Ha nem lennék itt reggelre, akkor döntsd el, hogy mész e iskolába holnap. Egyébként már lejjebb ment a lázad?

-         Egy kicsit igen. De 38 fok még mindig van.

-         Akkor maradj holnap is itthon. –Azzal Felemelte Yuzukit, átvetette magán, és kiment a szobámból.

Én meg nagy lendülettel visszahuppantam az ágyamra. Egész éjszaka nem aludtam. Komolyan, végig a tegnap estén gondolkodtam. Nem haragudtam Yuzukira, inkább sajnáltam őt. Persze nagyon féltem, és ez a tüske valószínűleg bennem marad, de nem ő tehet róla…

Másnap reggel szintén korán keltem. Mikor lementem, még csak Samon volt lent. Épp a táskáját nézegette, hogy mindent bepakolt e. Nekem meg eszembe jutott a tegnapi incidens, mikor én és Yuzuki megláttuk csókolózni egy másik lánnyal.

Mézes-mázosan odamentem hozzá.

-         Jó reggelt Samon. Hogy aludtál?

Ő, rám sem nézve, kérdezett vissza.

-         Ma sem jösz suliba? Nem hinném, hogy ilyen rosszul lennél. Különben is… – Nem tudta továbbfolytatni, amit mondott, mert én az arcába ordítottam dühömben.

-         Ha beszélsz valakihez, illene rá nézni is nem? Ez szemtelenség a javából. – és ahogy ezt mondtam, így is gondoltam. – Nézd, sajnálom, hogy megláttunk tegnap téged, nem szándékos volt. És ígérem senkinek sem mondom el.

-         Biztos? – nézett rám gyanakvó pillantással.

-         Esküszöm. – tettem szívem helyére a kezem. – És hogy hívják?

-         Arisának.

-         Arisa…Nem az az Arisa a b. osztályból?

-         De, ő.

-         De jó, örülök nektek.

Ekkor érkeztek meg a többiek is. Michiru, Sanai, Atsunori és Aki is. Yuzuki ezek szerint már az elvonó klinikán volt.

-         Nem láttátok valahol Yuzukit? Egész éjszaka nem aludt a szobában. Még ha lánynál van, akkor is visszajön éjszakára. – Kérdezte Aki, aki szobatársa volt Yuzukinak.

Nem akartam elmondani neki, hogy egy ideig nem is fog itt lenni Yuzuki. Főleg nem akartam neki elmondani a tegnap estét.

-         Yuzuki egy ideig nem lesz itt. Megint elkezdett drogozni. Elvittem egy kórházba, ahol leszoktatják erről. – Atsunori elmondta helyettem a dolgokat. Örök hála neki.

Döbbent csend. Mindenkiben megállt az ütőér. Percekig csak néma csend volt, és mindenki nézett maga elé.

-         Na, jó. Ebből elég. Nem meghalt, csak bűnös dolgot csinált, amit a törvény büntet. Ha vége van a gyászszertartásnak, indulhattok a suliba. Aki mondd, jobban érzed magad? – A bácsikám terelni akarta a témát.

Aki rám nézett. Látta, hogy pizsamában vagyok, és az arckifejezésem is látta, hogy valami nincs rendben. *Naná, hogy nincs rendben, hiszen tegnap majdnem megerőszakoltak!*

-         Ő…még itthon maradnék ma. De szerintem holnap már bemegyek az órákra.

-         Rendben, de nincs lógás. Na jó én elmentem. Jó tanulást. – Azzal egyetlen bácsikám kiviharzott, egy pirítóssal a szájában, h dolgozzon is valamit.

-         Na jó, azt hiszem mi is megyünk. – mondta Sanai. – Jöttök fiúk? – Kérdezett Michirura és samonra.

-         Ja, megyünk. – mondta Samon, és már fel is kapta a táskáját.

-         Aztán nem szétszedni egymást ti ketten. – Üzente még nekünk Michiru, azzal becsukta a kollesz ajtaját.   

Amint becsukódott az ajtó, Aki nyakába vetettem magam sírva. Átölelte a derekam. Nem kérdezett semmit. Jó fiú.

Kicsit eltoltam magamtól. Látni akartam az arcát.

- Te ugye nem leszel olyan mint Yuzuki?- kérdeztem. Nem tudott a tegnapestéről. Úgyhogy valószínűleg arra gondolt, hogy ő se fog ugye drogozni.

- Nem. Én nem leszek olyan!- mondta, és elmosolyodott.. Megcsókolt gyengéden.. *Isteni!* gondoltam, majd vállát simogatva visszacsókoltam… ő a derekamat karolta át..

- Szeretlek!- mondtam két csók között.

- Én is! –mondta, majd felkapott, és körbepörgetett. A hirtelen jött lendület kizökkentett az egyensúlyomból, és a kanapéra estünk… Fölé emelkedtem, és rámosolyogtam… a sírásnak már nyoma se volt. Viccesen kifújkált egy tincset a szájából. A hajam sátorként zúdult ránk…Megcsókoltam, majd fejemet a mellkasára tettem…

Futólépteket halottunk, és felpattantunk…de késő volt…

Az ajtóban Samon állt meg egy pillanatra, majd miután szétröppentünk, elmosolyodott, és az asztalhoz sietett…felkapta az itt felejtett könyvét, majd az ajtóhoz ment, hogy elsiessen a suliba… az ajtóban megállt, és visszafordult.

- Ne aggódj Miyuki! Te se mondtad el, én se fogom…- mondta azzal elrohant.

Meg se várta, míg megköszönöm…

Kifújtam egy nagy levegőt, majd huncutul Akira mosolyogtam.

- Mit nem mondtál el?- kérdezte.

- Semmi, semmi… Hosszú lenne…Meg aztán fürödni szeretnék…- mondtam, adtam egy apró puszit az ajkára, majd a szobába mentem…

Magamhoz vettem a Fürdőfelszerelésem, és a gyertyáim… Az ágy mellett még ott voltak a kötelek… letettem az ágyra a cuccomat, a köteleket felkaptam, és a kukába hajítottam…

- Biztos nem lesz szüksége már rá Yuzukinak…- mondtam magamnak, és cuccommal együtt a fürdőbe mentem…

A kádban ültem, egy adag forró vízben, lehunyt szemmel… a gyertya illata betöltötte a fürdőt…a lágy légmozgás megcsörgette a zárban lévő kulcsot…

*Ha bár Yuzuki nincs itt, akkor se árt az elővigyázatosság…*- Gondoltam.

Miután befejeztem a fürdést magamra vettem sötétzöld toppomat, és egy fekete farmert. Kissé vizes hajamat leengedve hagytam…Úgy gyorsabban szárad…

A szobám felé igyekeztem, mert a lemaradásomat is be kéne pótolnom, mikor Sanai szobájából kaparászást, és egy halk „Miaú!”- t halottam…

*áhá! Ide jött a cicus!itt jó helye lesz!* gondoltam, majd a szobámba mentem…

A szobámra már ráfért egy nagytakarítás, s a leckéket is be kellett pótolnom…többnyire ezekkel telt el az időm, majd mikor megjöttek a fiúk, én is lementem az ebédlőbe valamit enni…

- Te! Aki! – szólt Michiru.

- Igen? - Kérdezett vissza álmaim fiúja…

- csak…- kezdte Michiru, de amit mondott, azt már nem halottam meg, mert Atsunori lépett oda hozzám…mivel én egyedül ettem… nem akartam, hogy a fiúk azzal piszkáljanak, hogy Aki a csávóm…

- Miyuki! Majd este gyere át a szobámba…mondanom kell valamit…- mondta Atsunori.

- Öm…Rendben!- mondtam, bár kicsit Pazar volt, hogy hálóingbe a nagybátyámhoz szaladgálok…de mindegy….

- Miért kellene át mennem?- fordultam ismét hozzá.

- Áh! Semmi…csak egy kis semmiség…de pontban nyolckor legyél ott!

- Rendben!- mondtam…*Mit akarhat ez pontban nyolckor?* csóváltam meg a fejem, majd folytattam ebédemet…

A szobámban ültem, és a mai leckét írtam… ebéd után egy könyvet olvastam…egész jó sztorija van…persze még nem fejeztem be…

Az órámra néztem…Öt óra múlt tíz perccel…*áh…nem baj! De mi lehet Atsunori terve? Miért kell átmennem?* kérdeztem magamtól…nem igazán tudtam tanulni, mert végig ilyen kérdések foglalkoztattak…

- Fene egye meg! – csaptam az asztalra, mikor a matekkönyvem a földön puffant…látszik mennyire tanulok! Felvettem a földről, és kinyitottam…*Hülye emeletes törtek!* méltatlankodtam , miközben a nehezebbnél nehezebb egyenleteket kezdtem ki   számolni.

Kopogtattak az ajtón…felálltam, és odamentem…kinyitottam, és Atsunori állt ott…

- Helló!- köszönt mosolyogva .- Ugye nem felejtetted el az estét?- kérdezte.

- Nem. Nem felejtettem el.. De mié…- kezdtem volna, de Aki rohant el az ajtóm előtt…Kitoltam Atsunorit az ajtóból, és Aki után néztem, de eltűnt…

- Jó! Akkor nyolckor!- mondta  a nagybátyám, és elsétált… Becsuktam mögötte az ajtót… az asztalomhoz ültem…

*Miért futott el Aki?* kérdeztem magamtól…*és hol vannak a többiek?* gondoltam szemöldökömet összeráncolva…*feltűnően eltűntek…ez jó!* mosolyogtam saját idétlen gondolataimon…*feltűnően eltűnni!*

A matekot végül sikerült megírnom, és fél nyolckor a fürdőbe is bejutottam.

Megfürödtem, és a szobámba mentem…Rövidnadrágot, és egy pólót vettem fel, ami nagy volt rám…*megteszi ez is…*gondoltam…amúgy is mindegy…

Nyolckor kopogtattam Atsunori ajtaján…semmi hang nem hallatszott bentről…Kitárult lassan az ajtó…egy lépést beljebb léptem, de sötét volt, így nem láttam tovább…Hirtelen felkapcsolódott a villany.

-MEGLEPETÉÉÉÉÉÉÉS!!!- kiáltottak fel a fiúk, majd elkezdték zengeni a boldog szülinapot- ot…

Csak zavartan néztem magam elé…A fejemre csaptam…

El felejtettem, hogy szülinapom van!