9.

-         Várjatok csak…mi..miért rendeztetek nekem bulit? – kérdeztem teljesen meghökkenve a fiúktól.

-         Hát…mert a születésnapokat meg kell ünnepelni nem? – felelte Michiru a választ.

Én erre odamentem Michiruhoz, és megöleltem. Nevettem, olyan boldog voltam. Pedig tegnap még nem így volt.

-         Köszönöm nektek. – Erre odajött hozzánk a többi fiú is. Olyanok voltunk, mint egy család. És nekem ők, azok is voltak. Ekkor csöngettek. Én mentem le ajtót nyitni. És mikor kinyitottam, ki borult rám, boldog szülinapot kiáltva? Hát persze, h a legjobb barátnőm, Arimi.

-         Boldog születésnapot, kis beteg. – mondta, majd a kezembe nyomott egy dobozt.

-         Tessék, ez az én ajándékom. Ahogy most elnézlek, szerintem most használatba is veheted.

-         Hogy?

-         Gyere, menjünk fel a szobádba.- Azzal, magával húzott fel az emeletre. *Még sosem volt itt a kollégiumba, akkor mégis honnan tudta, hogy merre van a szobám?* Mikor beértünk a szobámba, rám parancsolt.

-         Gyerünk, nyissd ki! – sürgetett Arimi.

-         Jó, jó. Komolyan mondom, jobban vagy izgatott, mint én. – Azzal kibontottam a csomagot. És, hogy mi volt benne? Egy gyönyörű ruha. Fehér volt, csónaknyakú kivágással, a szoknyája pedig térdig ért. Egyszerű volt, de ettől volt olyan meseszép. Táncoláshoz kiváló. Arimi észrevehetett valamit a csodálkozó arckifejezésemből, ezért kérdezett rá.

-         Na, hogy tetszik?

-         Kö…köszönöm Arimi. – Azzal a nyakába borultam.

-         Szívesen, kis 16 éves. Most pedig gyorsan vedd fel. Hadd csodálkozzanak a fiúk.

Pár perc múlva már Atsunori szobájában voltunk, (ami úgy nézett ki, mint egy kisebb bérház) a buli színhelyén. Mikor megláttak a többiek, mind furcsán néztek rám.

-         Mi az? Nem áll jól rajtam a ruha? – Kérdeztem, előre félve a választól, hogy borzalmas. – Atsunori odajött hozzám, és kezet csókolt nekem.

-         Gyönyörű vagy Miyuki. Mondd csak, táncolnál egyet, a vén bácsikáddal? – Ezekre a mondatokra én úgy elpirultam, hogy pirosabb lehettem, mint a fűszerpaprika.

-          Persze. – nyögtem ki végül, és Atsunori a parkettre vezetett, melyen táncoltam vele. Később felkért még Samon, és Sanai is. Mikor végre lementem a tánctérről pihenni egy kicsit, odajött hozzám Arimi.

-         Mondd csak Miyu, megmondanád nekem, hogy miért néz folyton téged Aki?

-         Tessék? Nem…nem értem miről beszélsz. – Nem akartam még senkinek sem elmondani, hogy járok Akival, azon kívül Arimi sem a legmegbízhatóbb a titkok terén.

-         Na…ki vele. Ígérem, nem mondom el senkinek. Tudod, hogy a hozzám közel állóknak mindig igazat mondok. – Ez igaz volt.

-         Hát…rendben. De tényleg ne mondd el senkinek.

-         Ígérem. – azzal a szívére tette a kezét.

-         Gyere. Kint elmondom.

Pár perc múlva:

-         Mi??? Miyu, az nem lehet, hogy te, és Aki…

-         Én sem hiszem még el igazán. Hiszen ő ki nem állhatott engem, és…

-         Nem, nem azért. Miyuki, Akinak van barátnője!!! 3 napja jár, a 12.-es Saionji Hinaval!

-         Mi? – Nem akartam elhinni, amit Arimi mondott. – Ez nem igaz. Ez nem lehetett igaz!

-         Sajnálom Miyu, de ez az igazság. – én erre Arimire borultam, ő meg átölelt engem, és tartott. A lábaim összecsuklottak volna alattam, ha Arimi nem tart meg. Sírtam, ahogy csak tudtam.

-         Beszélek vele. Muszáj megkérdeznem. – Azzal visszamentem a buliba, megkeresni Akit. Épp beszélgetett Sanaival, egy pohár sörrel a kezében. Én meg gyorsan letöröltem a könnyeimet, és odamentem hozzá.

-         Aki, beszélhetnék veled egy kicsit? – Próbáltam semleges hangnemben megkérdezni tőle, ami félig sikerült is.

-         Persze. – Azzal kimentünk a folyosóra, ahol Arimi várt engem. Amint meglátta Akit, szúrós szemekkel nézett rá. Én meg odafordultam hozzá.

-         Öhmm…Arimi…bemennél?

-         Tessék? Ja, persze. – azzal már csak mi ketten voltunk a folyosón.

-         Aki…mondd csak szeretsz engem? – kérdeztem tőle, hátha bevallja az igazságot. Alig bírtam magam tartani, hogy ne fakadjak sírva.

-         Igen. – *felelte rá a választ, mintha ez csak természetes lenne. Hahh!*

-         Akkor, hogy lehet, egyszerre két lánnyal jársz?

-         Micsoda? 

-         Halottam, hogy egy másik lánnyal is jársz. Igaz ez? – a könnyeimet már nem tudtam elfojtani, lassan folytak le arcomon.

-         …

-         IGAZZ???

-         Igen. – Közelebb mentem hozzá, és felnéztem rá.

-         Akkor velem csak játszottál?

-         Igen. -  Nézett rám Aki. Az arca kicsit más volt…olyan, mintha bánna valamit. Mégis mit? Biztos azt, hogy járt velem.

-         Te…szemét!!! – Azzal elfutottam tőle, le a lépcsőn, egyenesen ki az utcára. Az eső zuhogott kint. Már kilenc óra is elmúlt, én meg egy száll ruhában sírva rohantam az utcákon. *Nem akarom elhinni, hogy vége. Miért? Olyan szép volt minden. De ez csak mese volt. Az én mesém, aminek most lett vége. Valahol, muszáj lenyugodnom. De hol? Megvan…meglátogatom Yuzukit.

Csak rohantam sírva… Nem tudtam, hogy mióta rohanok már…

Egy padra ültem… nem érdekelt, hogy vizes… leültem… arcomat a kezembe temettem.. Yuzukihoz úgy se mehettem volna, mivel nem engedtek volna be az elvonóba…

Nem tudom, mióta ülhettem ott, de egy sötétkék Volkswagen állt meg mellettem… kiugrott belőle Atsunori…

Felálltam, és rohanni kezdtem.. nem akartam, hogy sírni lásson, aztán kérdésekkel bombázzon…

Az autó ajtaját nyitva hagyva, utánam szaladt… tele lesz az autója vízzel… de ez ne érdekelt… csak rohantam…

Utolért, és kezével megfogta a karom… magához húzott, és két kézzel tartott szorosan..

Vizes hajamon keresztül a cipője orrát néztem…*legalább nem látszanak a könnyeim az eső miatt…*gondoltam.

Átölelt Atsunori. Majd pár pillanattal később maga elé tartott annyira, hogy a szemembe nézhessen.

- Miért rohantnál el? Aki halandzsázott valamit, de nem értettem… – kérdezte, de mivel nem válaszoltam, ismét magához ölelt.

- Mi a baj? Visszamenjünk?- kérdezte, miközben leküzdötte magáról dzsekijét, hogy rám rakja, ugyan is dideregni kezdtem…

- Ne…- mondtam, de megint kitört belőlem a sírás… átöleltem, és az ingébe sírtam… Rám terítette a kabátját, majd eltolt magától, megfogta a kezemet, és elindultunk az autóhoz…

Fáztam, úgyhogy nem ellenkeztem..

Beültünk az autóba… Én a hátsó ülésen feküdtem csendben…

Atsunori a kormány mögé ült, és a visszapillantó tükörből nézet rám, miközben vezetett…

- Nem akarok visszamenni a kollé…- kezdtem, de elsírtam magam…

- Nem odamegyünk…- mondta halkan felém fordulva, de vissza kellett fordulnia, mert úgy nem biztonságos vezetni, ha nem az utat nézzük..

Pár perccel később egy nagy ház előtt parkoltunk le… a nagy kovácsoltvas kapun behajtott Atsunori…

Egy fekete esernyős alak jelent meg a kocsi mellett. Atsunori feje fölé tartotta, de ő nem foglalkozott vele. Odament az ajtómhoz, és kinyitotta, hogy kuszálhassak… de nem volt kedvem, és erőm se megmozdulni…

Karjában feküdtem… ahogy a házba lépünk egy nagy, gazdag és díszes helységben álltunk… azt tudtam, hogy Atsunori gazdag, de ennyire? Kérdeztem magamtól…

Egy halványrózsaszín szobában feküdtem, egy ugyan olyan színű nagy franciaágyon… A szobában volt még egy fehér fésülködőasztal, és egy nagy ruhásszekrény…szemben egy könyvespolc állt, mellette egy kisebb, fehér kanapéval és állólámpával, melynek a burája szintén halványrózsaszín volt…A szobához tartozott még egy  külön fürdőszoba is…

Atsunori kabátjában, lábaimat magam alá húzva feküdtem…

Nyikordult az ajtó…

- Jobban vagy Miyuki?- Kérdezte a nagybátyám…

- Igen…- mondtam halkan…

- Ma éjjel itt alszol… Telefonáltam a kollégiumba .- mondta, miközben közelebb jött egy fehér pólóval…

- Sajnos nincs a te méretedben hálóingem, úgyhogy odaadom a pólómat…- mondta, majd odanyújtotta nekem…Elvettem tőle és felültem az ágyban… mellém ült Atsunori, majd átkarolt egyik kezével…

- Remélem megfelel a szoba .- mondta, hogy megtörje a csendet.

- Igen… megfelel… szép…- mondtam.

- Miért rohantál el a saját bulidról? Mi történt?- kérdezte érdeklődve Atsunori.

- Semmi lényeges…- mondtam dühösen, és megmarkoltam a pólót.

- Aha…- mondta. Nem hitte el…Tisztán látszott rajtam, hogy valami bajom van…

- Fürödj meg, aztán jövök… - mondta Atsunori, majd felállt, és kisétált az ajtón. Maga mögött becsukta az ajtót… Elfeküdtem az ágyon, párnaként használva Atsunori pólóját.

*De jó illata van…*gondoltam, majd felálltam…a kabátot szépen letettem az ágyra, majd a pólóval a kezembe a fürdőszoba felé vettem az irányt.

A fürdőszoba is fehér-rózsaszín volt… A Nagy kádat felengedtem vízzel, majd belefeküdtem, és a habbal játszadoztam gondolataimba merülve.

Fél órával később teljesen kiázva álltam a hatalmas tükör előtt egy szál bugyiban és Atsunori szagú pólóban…

A szobába léptem.

Atsunori az ágyon ült…

- A ruhám…- kezdtem, és az új, szép fehér (és jó koszos) ruhámat feltartottam…

-         Ne aggódj… kimosatom…- mondta, majd mellém lépett felkelve az ágyról, és átkarolt…