Az angyal könnye - 4. (befejező) rész
by Kara

Patthelyzet! Dark kétségbeesetten kutatott valami megoldás után, remélvén, szorult helyzetéből kiutat talál. Bármennyire is igyekezett, csak az őröktől szabadult meg, a főproblémától nem, ráadásul az, itt állt előtte teljes életnagyságban. Hiwatari egy lépést közeledett feléje.

- Most nem fogsz kicsusszanni a kezem közül!- mondta elégedetten.

- Úgy, mint mindig?- kérdezett vissza gonoszul Dark.- Ezt már sokszor ellőtted!

- No igen! De most nem hibázom!

  Dark magában rábólintott. Ha rajta múlik, még alakít egy kicsit a történéseken. A mozdulat hírtelen volt és gyors. Hiwatari felé lépett egyet, majd a bal lábára helyezte a testsúlyát, hamis irányra vezetve ellenfelét. A rendőr testére jobboldalról érkezett a lökés, úgy, hogy az elsodorta. Ezután Dark, a medál felé vette az irányt, és felmarkolta miközben kinézte magának a menekülési útvonalat. Azt a bejáratot nem választhatta, ahonnan jött, mert a már kábulatából magához térő Hiwatari rendre elállta. Maradt kizárásos alapon a túloldali. Nagy lendületet vett és eliramodott felé, majd ütközött. Titkon élvezte, hogy ezt a fajta, menekülési módot is kipróbálhatja, mivel erre még nem volt alkalom… de lássuk be… nem minden sikerül elsőre, rosszul számított. Az ajtó elégedetlenül kondult egyet de nem mozdult, konokul kitartott. Dark egyszerre fájlalta a vállát, amivel ütközött és a fenekét, amire visszaesett.

- Direkt bezáraztam!- szólalt meg elégedetten Hiwatari.

- Ez, hogy nem jutott eszembe?!- dörmögte sötéten Dark, miközben sértődötten sandított fel az imposztor ajtóra.

Daisuke: Kellj már fel!! Erre nincs időnk!

Dark: Te könnyen beszélsz! Téged nem most gázolt el egy ajtó!

Daisuke: Te mentél neki! Másrészt viszont, nekem fog fájni mindenem, ha persze kijutunk innen!

  Dark kelletlenül tápászkodott fel, cseppnyi vigaszt merítve attól, hogy a makacskodó ajtón egy repedés nyomát látta, vélhetően az ütközés hatására. Nem volt ideje tovább szöszmötölni, midőn Hiwatari úgy döntött, nem várja meg, még ellenfele szalonképessé teszi magát. Dark reflexszerűen kerülte a támadást. Most már teljesen egymásra irányult a figyelmük, miközben farkasszemet néztek.

- Örülök, hogy megnehezíted a dolgomat. Így igazi kihívás!

- Ez csak természetes!- ”Majd hagyom, hogy elkapj?! Frászt!”

Dark a szeme sarkából az egyetlen használható kijártat felé tekintett. Még mindig kockázatos útvonalnak számított, de jobb nem jutott eszébe.

- Nem gondolod, hogy az a lehetőség túlzottan is veszélyes?- kérdezte Hiwatari, vérforraló nyugalommal, miután követte Dark tekintetét.

- Azt majd meglátjuk!

Hiwatari megindult Dark felé, készülve, hogy lendületét kihasználva meg tudja közelíteni ellenfelét, de a mozdulat félbeakadt, a kitáródó ajtó és döbbent felkiáltások hangjától.

*

  Két, a döbbentettől mozdulatlanná dermedt őr állt az ajtóban, ahogy szépen lassan magukhoz térnek a kábulatból.

- Ez Dark!- kiáltott az egyik.

- Na de nem őt üldöztük eddig?- kérdezte lassan a másik, bárgyú arckifejezéssel.

- Miért, szerinted ez akkor kicsoda?!- morrant anonymus1.

- Tényleg úgy néz ki, mint Dark…- dörmögte anonymus2.

Az említett, látván, hogy Hiwatari még mindig döbbenten áll, és vele a kutya sem törődik, szépen elkezdet óvatosan az őrök fele araszolni. Daisuke, sejtvén, hogy a mire készül, a választól tartva belekezdett:

Daisuke: Ugye nem azt akarod tenni, amire gondolok, hogy meg akarsz tenni…?- ügyes hatásszünetet tartott.

Dark: Dehogy nem!- jött a gonoszul sejtelmes válasz.

Daisuke: Épp ettől féltem!- nyögte.

  Az őrök továbbra is azzal voltak elfoglalva, hogy melykőjüknek van igaza, így még csak nem is sejthették mi vár rájuk, mikor meg ráeszméltek már késő volt. A két férfi döbbent kiáltása és Hiwatari dühös felhördülése egyszerre hangzott fel. Daisuke-nak be kellett vallania, hogy ez nem is volt rossz megmozdulás Dark részéről. A szaltó tízből tízpontos volt, az érkezés szintén hibátlan. Dark ahogy talpra ért, kihasználva az esés adta lendületet, teljes erejéből elkezdett futni. Még hallott némi kiáltozást a háta mögött, de nem törődött vele, úgy érezte innen nyert ügye, van. Mint később rájött, ez hiba volt (miszerint, Hiwatari száját ezek a szavak hagyták el: ”Nem menekülsz meg ilyen könnyen Dark!)”. Elkerekedett szemmel követte, az előtte pár méterre, a plafonból leereszkedő rácsot. Reflexszerűen sarkon fordult, majd ezt követően, látva, hogy Hiwatari mindjárt utoléri, sürgős irányváltoztatásra kényszerült. Az egyetlen használható útvonal, egy baloldalra eső ajtó volt, ahová rögtön be is ment, az viszont zsákutcának bizonyult. A terem, amibe csak egy lépést tett be, meglehetősen kicsi volt és zsúfolt. Ami viszont fontosabb, egyetlen kijárattal rendelkezett, azzal, amin bejött. Az ablakok halovány reménnyel kecsegtettek, miszerint: Wiz Daisuke-t helyettesíti, ennél fogva kicsit életveszélyes lenne megpróbálkozni egy esetleges ugrással (még ha a szabadesés gondolata igen csak kecsegtető isJ).  Miközben Dark, a menekülési útvonalat tervezgette magában, egy aprócska tárgyra lett figyelmes, amely a gravitáció ellenére, szépen lassan a levegőben ringva közeledett a padló fele. Követte a szemével, majd fájdalmasan nyílalt bele a felismerés. Egy fehér toll?!

- Satoshi mester, ma valahogy nincs formában. Így ha megbocsátasz, én veszem át a helyét.- szólt egy rideg hang a háta mögött.

 Darkot kirázta a hideg ezek hallatán, majd szembe fordult a beszélővel. Krad, kényelmesen nekitámaszkodott az ajtófélfának és fölényes mosollyal az arcán folytatta a mondanivalóját:

- Túl sokáig húztad az időt. Az idő drága kincs, főleg egy tolvaj számára.

Dark, dühében ökölbe szorította a kezét, majd nyugalmat erőltetett magára és így szólt:

- Ha nem tudnád, még időben vagyok!- szája mosolyra húzódott.- Még csak 19: 55- van. Van még 5 percem!

- 5 perc?!- sziszegte Krad. –Mire mész azzal?- szemében gonosz fény villant.- Habár igaz… 5 perc elég arra, hogy befejezd az életed ezen a világon!

- 5 perc alatt a világ sorsa dőlhet el! Így én is megpróbálom hozni a formám!- kacsintott Dark.

Ez volt a végszó. A két harcoló fél, egyszerre hagyta el a helyét. Krad hófehér szárnyai révén, a magasba szállt, Dark, mivel ő jelen pillanatban nem rendelkezett hasonló lehetőségekkel, inkább a földközeli taktikánál maradt. A támadás, az ellenfele részéről már érkezett is, alig tudta kikerülni a véget jelentő tollakat, amik mindent elpusztítottak, amihez hozzáértek. Krad kezében egy fehér toll jelent meg, majd kivárta a pillanatot, amikor Dark arra figyel, hogy kikerüljek az előző csapást, és akkor küldte ellene. A toll centikre siklott el Dark feje mellett, majd a mögötte lévő falba szúródva, csak egy tátongó lyukat hagyott maga után.

- Ez közel volt nem gondolod? Ma valahogy nagyon könnyű dolgom van!- szólalt meg gúnyos fennköltséggel Krad.- Pedig úgy emlékszem, azt mondtad 5 perc múlva, kijutsz innen a nyakékkel együtt, és ami a legfőbb, épségben… ahhoz képest…- gúnyosan elmosolyodott-… nem állsz éppen a legjobban!

- Még van 3 percem!- préselte ki a fogai közül a szavakat Dark. Ezt a megjegyzést inkább a maga bátorítására mondta ilyen hangosan, az csak másodlagos volt, hogy dühítő hatással legyen ellenfelére.

  Előrelendült, majd miután kikerült egy újabb támadást, visszavágott. Most az ő kezében jelent meg egy éjfekete toll, és Krad felé küldte. Kis híján eltalálta, de az még időben lehúzta a fejét, így elkerülte a támadás. Ez így folytatódott egy jó ideig, aztán Daisuke-nak eszébe ötlött valami.

Daisuke: Dark, várj egy kicsit! Emlékszel, mit mondtál nekem a medállal kapcsolatban?

Dark: Igen! Mire akarsz kilyukadni?

Daisuke: Aki megérinti a medált, annak minden bánata elszáll!

Dark: Bánatról volt szó Daisuke! Szerinted Krad szívébe hol van bánat?!

Daisuke: Krad-ében tényleg nincs, de Hiwatari-ébe igen!

Dark: Ebben lehet valami igazság…-dörmögte.

  Kikerült egy újabb támadást, majd megtorpant és a medálra nézett, amit már a harc kezdete óta a kezébe szorított. Egy próbát megér!- gondolta.

  Némán felpillantott az előtte lebegő Krad- ra, aki egy másodperce beszűntette ellenfele szapulását, így lehetővé vált, hogy farkasszemet nézzenek egymással. Dark fordította el először a tekintetét, mégpedig az órájára. Még 2 perc! Ennyi ideje maradt hátra, különben oda a hírneve, ráadásul Krad is az orra alá fogja törölni a csúszást, azt meg ugyebár nem tűrheti!

- Komolyan úgy gondolod, hogy még maradt elég időd?!- hangzott Krad gúnyos kérdése. Majd halkan hozzátette: –Elismerésre méltó a kitartásod…

- Köszönöm, de nem vagyok rászorulva! –mosolyodott el Dark.

Végszóra eliramodott a fal irányába. Krad sejtve, hogy ellenfele készül valamire, szintén támadásba lendült. Dark ügyesen kikerült egy fehér tollat, majd leemelve egy kardot, gyorsan odaugrott egy csörlőhöz, amely a középkori terem stílusát idézve egy nagy fából készült csillárt tartott, ami mellet közvetlenül Krad lebegett a levegőben. Megemelte a kardot és elvágta vele a tartókötelet. A csillár milléméterekkel Krad mellet zúgott el a padló irányában, akinek nem esett baja tőle, de bő 2 méterrel eltávolodott eredeti helyétől. Darknak pont ez volt a célja. Ugyanis Krad így pont az óriási falikárpit előterébe parkolt le. Eldobta a kardot, mire a következő pillanatban az ő megjelent egy éjfekete toll a kezében, majd íves mozdulattal Krad felé küldte. Az nem találta el Krad- ot, a füle mellet suhant el, de még így is megkarcolta egy kicsit.

- Mellément!- sziszegte gúnyosan.

- Csak szeretnéd! –vágta rá Dark, miközben már gonosz mosollyal az arcán kísérte a tekintetével a leszakadó falikárpit útját.

  Krad elkerekedett szemmel fordult a hang irányában, de már semmit sem tehetett, hogy megakadályozza, hogy ráessen. Dark tudta, hogy nem szabad vesztegetnie az idejét. Egy ugrással ott miután felrántotta a leplet, egy pillanatra ismét farkasszemet nézett Krad- dal. Az döbbenten nézett vissza rá. Dark a pillanatnyi képzavart kihasználva, Krad kezébe nyomta a medált. Krad szemében a felismerés fénye villant. Ez már késői felismerés volt. A keze elindult, hogy eldobja a medált, de a felénél megállt a mozdulat. Dark hátrébb lépett párat ás onnan szemlélte a hatást. Krad levette lángoló tekintetét az ellenfeléről, és a medálra fordította. A szárnyak által ölelt kő, vakítóan világított a kezében. Szépen lassan kihunyt a gyilkos fény a szeméből, aminek a helyét a fájdalom töltötte be. Dark szíve nagyot dobbant, mivel nem ezt a hatást várta és megijedt, hogy elszámított valamit. Krad arcvonásai eltűntek, ahogy lassan Hiwatari jól ismert vonásai megjelentek. Egy ideig üres tekintettel, maga elé meredve ült, majd szája halovány mosolyba húzódott, ahogy a kő fénye halványodott. Szeméből a megnyugvás tükröződött és a békesség.

Daisuke: Szerinted rendbe jön?

Dark: Semmi baja!- hangzott a megnyugtató válasz.

Daisuke: Megmozdulnál? – kezdte lassan.

Dark: Miért?

Daisuke: Nézz az órára!

Dark: A francba!

  Az idő szaladt, s vészesen közel járt ahhoz, hogy kereken elérje a sikert jelentő 20: 00-t. Kivette Hiwatari kezéből a medált, majd sprintelni kezdett. Arra nem volt ideje, hogy megérdeklődje a fiútól, jól van-e, így csak bizakodott.

  Elérte az egyik ablakot, majd kinézett rajta. Az utcán az emberek mind azzal voltak elfoglalva, hogy megpillantsa az Emiko által mutatott irányban Dark sziluettjét. Dark magában megállapította, hogy ez az ablak tökéletes célt szolgálta arra, hogy kijusson rajta, az egyetlen szépséghibája az volt, hogy a bejutásnál nem volt hasznára. Miután biztonságosan leért, Dark személy visszahúzódott, magára hagyva Daisuke-t. A fiú, futásnak eredt, és meg sem állt addig, amíg meg nem pillantotta anyját, Riku -t, és önmagát (Wiz-t) a tömegben.

- Mondtam én, hogy nem jön el az a fajankó…- hallatszott Riku hangja.

Halkan Wiz mögé lopózott, majd egy erőteljes rántással, majd miközben gyorsan befogta a száját, nehogy elkiáltsa magát, hátra húzta. Daisuke egy pillanatra farkasszemet nézett döbbent önmagával. Wiz ahogy felfogta, hogy a gazdája áll vele szemben halk pukkanással visszaváltozott. Daisuke ijedten nézett körbe, hogy látta-e valaki, de örömmel konstatálta, hogy még mindig mindenki Dark -kal van elfoglalva.

- Látod, Daisuke… Tök fölösleges volt ide jönnünk…- folytatta Riku a mondani valóját, majd, amikor észrevette, hogy a fiú eltűnt mellőle, megfordult.- Te mit csinálsz ott?

- Ööö… semmit- felelte bizonytalan mosollyal Daisuke.

Ahogy befejezte a mondatot, szirénák hangzottak fel, és emberek kezdtek el kiabálni:

- Itt volt Dark! Eltűnt Az angyal könnye!

Riku- nak leesett az álla a döbbenettől, Daisuke pedig mosolyogva fogadta el anyja elismerő kacsintását a lány háta mögött. A rendőrök kétségbeesetten rohangáltak fel alá, dühösen kérve számon a másikon, hogy hol lehet a medál, de egyik sem tudta, hogy Az angyal könnye ott lapul Daisuke Niwa sebében…
 

The End!